Bern, Lausanne, Montreux

Tudom, el vagyok késve ezzel a poszttal, hiszen 2 hete volt. Mostanában egyre több a dolog, ezért is pang ennyire a blog. Sajnos lassan vége a programnak. Fura lesz majd visszaszokni az otthoni életben.

Lényegében egy országjáró túra volt. Első napon elmentünk a "fővárosba" Bernbe. Különös volt számomra, hogy nagyon kicsi. Az ország csupán 5. legnagyobb városa, ami nem éppen megszokott dolog a legtöbb helyen. Ennek ellenére gyönyörű hely, nagyon régi történelemmel. Mintha utaztunk volna egy nagyot az időben. Első napirendi pontunk a parlament látogatása volt. Komolyabb ellenőrzést kaptunk, mint anno Ferihegyen a repülőtéren. Az idegenvezető néni nagyon kedves volt, állta a kérdéseink sorozatát. A főhallban rengeteg szobor és mozaik ablak volt. Négy szobor van a "Becsületőröknek", melyek a négy nyelvet hivatottak szimbolizálni. Egy hatalmas szoboregyüttes (cirka 40 tonna márvány) az alapítást örökítette meg. Körbe az ablakokon az épület építési évében legfontosabb 4 ipari ágazat volt. A kupola egy gyönyörű üveg mozaik, ami a kantonok címereit mutatja, csatlakozásuk dátumával. 

Ezek után továbbmentünk a különböző "házak" tanácstermeibe. Svájci törvényhozás két lépcsős. Első körben a kantonok képviselői (minden kantonból 2, félkantonból 1 képviselő) van, ők tehetnek javaslatokat. Közülük kerül ki ennek a háznak az elnöki, ami 1 éves pozíció. Újságíróknak és látogatóknak külön részek vannak fenntartva, bármelyik ülés nyilvános. Hasonlóképpen az emberek által választott képviselők termében, bár ez inkább hasonlított már az otthoni parlamentre. Itt is érdekes, hogy a minisztereket és az elnököt 1 évre választják, míg a képviselőket 4 évre. Így nem lehet egy ember kezében túl sokat a hatalom. 

Sajnos a látogatás kb 1 óra alatt véget ért. Következőben mindenki szerzett magának valami ebédet, majd pedig egy ingyenes városi séta túrát tettünk. Az idegenvezetőnk ruhája nagyon magyaros volt (szerintem matyó minta), meg alapból kimondottan jól nézett ki a hölgyemény. Történelem hallgató, meg 100%-ban berni lakos. Mint említette, a város kicsi, viszont tele van történelmi területekkel (várfal, folyópart, iparosnegyed stb). Maga a túra nagyjából két órás volt, mert rengeteget kérdeztünk, de nem tudtuk megfogni az idegenvezetőt, mindenre tudta a választ. Túránk végeztével elmentünk a szállásra, ahol a táskáinkat (már akinek több volt) lepakoltuk, majd pedig visszamentünk a városba (ami nagyjából 10 perc hegynek felfele..nem kell nagy dologra gondolni.), hogy egy Foxtrain nevű játékon vegyünk részt. Lényegében ki vannak rakva rejtvények, ezeket kell követnünk, hogy a végére jussunk el. Könnyűnek hangzik igaz? Hát nem volt az. Csak az első rejtély megoldása tartott 40 percig, mikor csak 2,5 óránk volt az egészre. Lelövőm a poént, az a rohadt róka öngyilkos lett a végén. Ez után elfoglaltuk a szállásunkat. Vicces volt egy 20 fős szobában aludni. Nem voltam annó úttörő táborban, de nagyjából ilyen lehetett. Némi pihi után irány vacsorázni a városba egy foundue bárba. Alapvetően imádom, meg a sajtot is, de az itteni annyira sűrű volt, hogy 1-2 adagnál többet nem bírtam enni.

Ennek a napnak gyorsan vége lett, sok volt a látnivaló. Másnap reggel útra keltünk, hogy túrázzunk egyet Montreux környezetében a szőlősben. Viszont az eső nem akarta ezt. Az első lehetséges vonattal visszamentünk Lausanne-ba, ahol egy kései ebéd/vacsora után nézelődtünk a városban, majd elindultunk a hosszú úton hazafele. Hogy ebben mi volt a különleges? Majd az egész országot átszeltük, 250 km környéke. Mindössze 2 óra volt, ami szerintem otthon kicsit tovább tartott volna. 

A Mc’Donalds árt az egészségnek, avagy a müncheni támadás az én szemszögemből.

(A nagy érdeklődésre való tekintettel az újságírókat megkérem lévő külön részt nézzék meg)
Egy viszonylag unalmas napnak indult. Egy kutatói ösztöndíj programmal vagyok Zürichben ezen a nyáron. Ezen a hétvégén volt kirándulás Münchenbe, hogy az ottani kollégákat meglátogassuk. Reggel laborlátogatáson vettünk részt, délután pedig a Deutsches Museum-ba mentünk. Mivel innentől kezdve szabad időnk volt, sétáltunk a városban. Lányok akartak „fürdőbombát” venni, mivel a szálláson volt kád. Ennek későbbiekben még nagy jelentősége lesz. Éhesek voltunk, elindultunk hát keresni egy olyan éttermet, ahol van vegán kaja is. Szétváltunk egy ponton, mert esélytelen lett volna húsz embert egy helyen elhelyezni. 9-en maradtunk. 3 ír, 2 spanyol, 2 lengyel, 1 svéd és én. Találtunk egy hamburgerezőt, ahova befértünk, illetve volt vegán étel.

Pont mikor befejeztük mindannyian az evést és készültünk fizetni, hallottam három lövés visszhangját, majd megint hármat. Mindenki elindult a hátsó ajtó fele, a bejáratnál lévő pincér azonnal bezárta az ajtót, és a rácsot ráhúzta az ablakokra. Hátul az udvaron első dolgunk volt, hogy elkezdtük a kolleginákat nyugtatni. Egyértelmű, hogy sokkos állapotban voltak, szerencsére a spanyol az ír srác és jómagam még tartottuk magunkat. Kimondottan nem volt könnyű dolog. Belül bőgtem, csak vissza akartam jutni a szállásra, befeküdni az ágyamba és sírni, amíg el nem alszom. Eléggé nem férfias dolog, de szerintem mindenki megérti. Próbáltunk információ morzsákat szerezni, hogy terrortámadás, háborús helyzet vagy mi történt. Nem tudtunk semmit és ez volt a legrosszabb. Hallottuk a folyamatos szirénázást, ahogy a rendőrök érkeztek, több helikoptert is láttunk. Egy német srác leszólt a tetőtérből, hogy menjünk fel, van elég hely mindenkinek. Nagyjából 20-22 ember ment fel hozzájuk. Azonnal hozták a vizet, két matrac a padlóra, TV-ben ment az elő közvetítés.Ekkor derült ki, hogy csupán két utcára voltunk a támadástól. Nagyon rendesek voltak, előkerültek a telefontöltők, kaptunk WiFi vonalak. Próbáltunk mindenkit elérni, reméltük, hogy a csapat minden tagja biztonságban van. Féltünk, nehogy valakinek baja essen, hiszen ekkor még úgy tudtuk, hogy több támadó van.

Ekkor jöttünk rá, hogy pont abba a bevásárlóközpontba akartunk menni, hiszen a lányok shoppingolni akartak. De mivel vagy 40 percet voltunk a kozmetikai boltba nem mentünk. Ez volt a legnagyobb sokk, hogy mi is majdnem ott voltunk. Szépen lassan elkezdtek jönni az információk. Teljesen le van zárva a város, tömegközlekedés leállítva, GSG-9-t (német kommandó) bevetették és úton volt a Cobra Commandó is (osztrák különleges erők). További tájékoztatásig nem lehetett kimenni az utcára. Ekkor indult el twitteren a lehetőség, hogy ahol befogadnák az embereket, írjanak címet. Egyre több társunkról derült ki, hogy sikeresen visszaértek a hotelba, ahol laktunk, a többiek pedig biztonságos helyen voltak vagy a rendőrkapitányságon vagy egy templomban vagy más hotelekben. Nem tudtunk mit tenni, vártunk újabb utasításra. Facebookon és Twitteren a rendőrség folyamatos tájékoztatást nyújtott, látszott a hihetetlen német precizitás. Fél 11 környékén kaptuk a hírt, hogy a templomba lévő kollégák  átmentek a kapitányságra, hazaviszik őket az egyenruhások, amint nyugodtabb lesz a helyzet. Ekkor sikerült elérni a koordinátorokat, intézik nekünk a szállítást, illetve reggel hazahoznak minket Zürichbe. Folyamatos tájékoztatást kért, próbált minket nyugtatni. A kedélyek kezdtek lenyugodni, a lakásban egyre jobb lett a hangulat, ismerkedtünk. Ilyenkor vannak igazán kettős érzelmeim. Egyrészt nagyon meghat, hogy az emberek mennyire segítőkészek tudnak lenni, másrészt elszomorít, hogy ezt alapvetően akkor van csak, amikor történik ez, mikor nagy a baj.

Háromnegyed 12kor kaptuk az SMS-t, hogy hívhatjuk a taxit. Tőlünk nem messze volt egy görög kolléga, mondtuk, hogy őt is fel kell venni, különben nem megyünk. „Senkit nem hagyunk hátra”. Amikor megérkezett az első taxi, elköszöntünk a házigazdáinktól és a többi embertől, aki még maradt. Egy nagyon nemzetközi csapat jött össze, Mexikótól Kínáig majdnem minden nemzettel.

Lent kellett egy kicsit várnunk, mert kellett egy második taxi, hogy mindenkit el lehessen vinni. Halál félelmem volt, de megint nem szabadott kimutatnom, nehogy a többiek visszaessenek a sokkba. Elképesztően nehéz volt. Nagyjából fél órával később megérkeztünk a hotelba. Mi voltunk az utolsók, mindenki más ránk várt. Beértünk, a hangulat szinte olyan volt, mintha megnyertük volna az olimpiát. Mindenki azonnal a másik nyakába ugrott, többen elsírták magukat. Nem számított, hogy kit öleltem meg jól esett. Tényleg úgy éreztem, hogy testvéreimnek tekinthetem őket. Megbeszéltük, hogy 10 perc szünet, mindenki lepakol és irány a bár. Nem érdekelt senkit, hogy drága (Zürichhez képest hihetetlen olcsó volt), kellett valami az idegeinknek. Megint csak az emberek együttérzését mutatja, hogy a hotel vezetője állta az első kört, ráadásul a pultos srác a műszakja végén másfél órát maradt még. Ránk fért a nyugalom.

Rosszul aludtunk. Mindannyian. Reggel a hallban találkoztunk, közösen mentünk reggelizni. Ekkor kaptam meg a két új becenevem: Lélektelen Testvér (Soulless Brother) és Jégember (Iceman). Nem értettem, de elmagyarázták, hogy annyira nyugodt voltam végig, hogy a lelkem létezését megkérdőjelezték.

10:00 volt, a hotel előtt várt minket három taxi minibusz. Megyünk haza, megkönnyebbültünk. Bár a város újra biztonságos volt, a készültséget fenntartották. Utunk eseménytelen volt, legtöbben aludtak vagy hülyéskedtek. Valahogy el kellett ütni az időd. Svájci határon bár kaptunk egy ellenőrzést, folyamatos elnézés kérés mellett gyorsan végeztek a határőrök. Amint visszaértünk a városba, első utunk egy ír vendéglátóipari egységbe vezetett. A cég, mely pénzeli a programot állta az ételünket és egy fájdalomitalt. Vége. Itthon vagyunk.

Ma estére egy hatalmas parti a terv, le kell eresztenünk. Összességében mondhatom, hogy egy ember, akinek elment az esze (igen, csak ennyi volt), aki megölt több embert, még többet megsebesített és egy nemzetet rettegésben tartott, képes volt arra, hogy teljesen idegen embereket összehozzon, már barátokat még közelebbi kapcsolatba hozzon.

Szeretném megköszönni mindenkinek, aki érdeklődött, segített, tartotta bennem a lelket. A német rendőrségnek a hihetetlen precizitást és kedvességet, amit a civilek felé mutattak. A program koordinátorainak az azonnali és gyors segítséget, „menekítést”. Mondhatjuk, hogy élmény dús  volt a müncheni kirándulásunk. 

Kedves Újságírók!
A bejegyzés tartalma forrásmegjelöléssel felhasználható a médiumokban. Azt szeretném kérni, hogy a leírtakat ne ferdítsék el, ha van kérdés szívesen válaszolok. Facebookon megtalálható vagyok https://www.facebook.com/emil.nyerki , illetve a harmadikemil@gmail.com e-mail címen. 

Zürich. Élet, emberek, közlekedés, labor

Eljött hát az első hét vége, így egy újabb bejegyzéssel készültem a kedves Olvasóknak. Most több témát is szeretnék külön külön érinteni, kifejteni róla a véleményemet az élményeim alapján.

Élet Zürichben

Az élet. Elsősorban nagyon drága, legalábbis a magyarországi árakhoz képest. Legtöbb dolog 3x-os áron van, de van ami több, van ami kevesebb. Nagyon sokféle terméket lehet venni és nem mindegy hogy mit hol szeretnénk vásárolni. Van ami itt olcsóbb, van ami ott. Ez pontosan olyan mint otthon. Viszont, itt naponta változnak az akciók, minden boltban.

Magát a várost nehéz jellemezni. Olyan mintha Budapestet és Szegedet ötvöznénk. Az emberek nem rohannak, viszont pörög nagyon az élet, még is csak egy tudományos fellegvárról beszélünk.

Kulcsok. Kiakasztanak. Nem tudom hogyan oldják meg, de mindent nyitnak. Koliban is kb 15 ajtót nyit ÉS csak a szobámat. Kipróbáltuk. Melóhelyen hasonló, csak kicsit más a vésete.

Emberek Zürichben

Ha nem láttam eddig vagy 30 nemzetet akkor egyet sem. Van itt minden, amit csak el lehet képzelni. Csak a koliban a következők vannak (akire emlékszem is): indiai, iráni, egyiptomi, afgán, koreai, japán, kínai, belga, svéd, finn, szlovén, szlovák, horvát, szerb, angol, ír, görög, spanyol, olasz,orosz. Hát még a város többi részén. Orthodox zsidótól kezdve a buddhista szerzetesig már minden vallást láttam. Viszont nagyon elfogadóak. Amikor ideértem volt a ZüriFest, amiről írtam is az előző posztomban. Érdekes volt látni, hogy tényleg mindenki együtt ünnepel, lényegtelen a vallás, a származás és a nemi hovatartozás. Igen, kedves Olvasó, jól látod. Itt ha két ember kezénfogva sétál az utcán vagy egy fesztivál közepén senki nem nézi meg vagy szólja meg. 

Elfogadással kapcsolatban a másik dolog amit észrevettem, hogy itt aztán keverednek a gének. A kínai-néger párok elég érdekesen tudnak kinézni, de láttam már hófehér svédet is egy kétajtós szekrény fekával lenni. Ennek eredménye, hogy a babák is sokszínűek, és tényleg igaz az, hogy a "nemzetközi gyerekek" nagyon szépek. 

Ami viszont érdekes. Igazi svájcival még nem igazán találkoztam. Nem is nagyon lehetne definiálni. Az egyik PhD-s srácról tudom, hogy Zürichben született, de olyan vörös, mint egy telivér ír.

A nyelvük viszont katasztrofális. Néha gyakorlásként próbálom használni a németet, de amikor megszólalnak a svájci dialektusban. Katyaszrófa.

Közlekedés Zürichben

Na erre tudom mondani, hogy egy precízen megalkotott mestermű. Mint egy svájci óra. Egyrészt, itt van Európa legnagyobb vasútállomása (Zürich Hauptbahnhof), ahol kb 60 vágány van. A város zónákra van osztva, ezekre lehet bérletet/jegyet venni. Például, nekem a 110-es zónára kell a bérlet, ezen belül viszont bármit használhatok. Reggelente elmegyek a vasútra, felszállok egy villamosra, egyetemnél pedig leszállok. Délután amikor jobban ráérek, bemegyek a HB-ra és fogok egy vonatot. Városon belül az egyik leggyorsabb közlekedési eszköz. A rengeteg vonat mellett (S-Bahn) van nagyjából 25 villamosvonal, néhány troli (bár csak a nosztalgiával találkoztam), és rengeteg (100+) buszvonal. Az egyik megállóban meló fele van egy sínfelújítás. Fura volt látni, hogy a szomszédos sínt éppen rakják össze, mi pedig megyünk el a munkások mellett. 10 perccel később készen volt a művelet és mentek rajta tovább a villamosok. Itt nem szaroznak a munkások, a közlekedés nem állhat meg. Másik, ami nagyon meglepett. Fapadosak az új villamosok. Szó szerint! Fa ülések vannak. Igazából baromi kényelmetlenek, főleg hosszú úton. És itt igen hosszúak az utak. Legtöbb villamos átlagos menetideje 35-40 perc, de van másfél órás járat is. De ugyanúgy 7-10 percenként jár mindegyik!

Munkahelyem

Alapvetően mindenki erről kérdez, így erről is muszáj írnom. Először is: álom! Egy magyar professzor csinálja, aki tökéletes körülményeket akar a kutatáshoz. Csak a "Semester student"-eknek (ide tartozom jelenleg én is) van egy kb 25 négyzetméteres szoba, ahol minden hallgatónak fiók, számítógép (majd 20 colos képernyővel), egy kényelmes szék. 3-4 irodában vannak a PhD-k elhelyezve, illetve van még Főnök irodája. Bárki kérhet felfújható labdákat, ha nem akar széken ülni. A titkári iroda mellett van egy szekrény, tele irodai dolgokkal (füzet, toll stb). Akinek kell, vigye, dolgozzon csak vele. Konyhában egy nagyon jó kávégép, tea stb. ez a hallgatóknak ingyenes. Minden pénteken ingyen sörös buli. Az emberek nagyon nyitottak, bármikor találkozok velük kérdezik, hogy hogyan érzem magam, segítsenek-e a városban eligazodni. És ez csak a felső emeleti részlegünk volt.

3 szinttel lejjebb (C szinten..nem értem miért kell betűvel írni, de ők tudják) vannak a laborjaink. A fő labor egy majd 100 négyzetméteres dolog, sima általános laborfelszereléssel. Itt inkább a fogyó eszközök mennyisége lepett meg. Közel 50(!) pipetta, különböző méretben, közös használatra. Bármikor bármi kell, csak szólni kell és megrendelik, 2 nap és itt van. 

Másik laborunk a mikroszkópok lelőhelye. 1 lézeres kofókális mikroszkóp, 2 nagyfelbontású fénymikroszkóp, 2 AFM, 2 Fluid FM. A srác aki kísért körbe jókat röhögött rajtam, amikor csorgott a nyálam. Fluid FM-et egyébként ebben a laborban fejlesztették ki. Csupán 10 spinoff indult az LBB-ből.

Sejt labor szerintem baromi jól néz ki. Két részre osztható: egy külső általános, és a steril zóna. Az utóbbiba csak egy 2 zsilipes rendszeren keresztül lehet bejutni, ami elég menő. Mondjuk a külső részen lévő számítógép alapvetően egy dologra van használva: zenéhez!

Végül az utolsó laborunk a tisztaszoba. Akkora, hogy otthon ez egy tanszék lenne. Itt is dupla zsiliprendszer, beöltözés teljesen stb. 

Minden laborba kötelező egy "lab introt" végighallgatnom. Alapvetően biztonsági dolgok, illetve hogy mit hol találok, mi hogyan működik. Bármi ami kötelező, azt adnak (főleg a védőszemüveg ami feltétlen kell).

Egyelőre ennyi, próbálok a következő poszttal nem 1 hetet késni :) Illetve most már tényleg meg fogom csinálni a fotoalbumot is!

Wilkommen in Zürich

Hát igen. Megérkeztem. Kalandos egy utazás volt. Életemben először repültem, de hogy ezt egyedül csináljam, csak tetézte az izgalmaimat. Ferihegyen a becsekkolás és security ellenőrzés után volt még nagyjából két órám a gépem indulásáig. Nézelődtem, fel alá mászkáltam. Nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Kimentem a teraszra, hogy megnézzem a repülőket, többször körbementem az épületen. Végre kiírták, hogy melyik kapu lesz a gépem. Odamentem, vártam hogy felszálhassak. Ez is megtörtént. Jött az első dolog amitől féltem: felszállás. Mikor a gép hajtóművei felpörögnek, téged a székbe nyomva. Nem is olyan rossz érzés. Menet közben volt 1-2 alkalom amikor rázott a gép, de gyönyörű látvány volt. Felhőket felülről látni, vagy éppen belülről, mikor bármerre nézel fehérség. A leszállás szörnyű volt...nagyon szörnyű. Nem lesz a kedvencem. De nem baj, túlélve, bemondták hogy üdvözöljük Önöket Zürichben (igen, magyarul is). Következő megálló: infópult. Néni elmondta, hogyan jutok el Altstetten megállóba. Először mondjuk el kellett mennem a főpályaudvarra. Az elég necces volt. 60 valamennyi vágány, szerintem emberek ezrei. Nem baj, csak megtaláltam a vágányt ami elvisz az én megállómba. Itt volt az első néhány kultúrsokk ami ért: 

- az emberek hangosak (a németajkúak főleg)

- bárhol lehet inni és dohányozni. (ez az aluljárókban kicsit kellemetlen meglepetés volt)

- És rohadtul nem pontosak a svájci vonatok. 

Nem baj, eljutottam végre az állomásra. Nézem a térképem elindulok előre, hogy megtaláljam az utcákat. Hát teljesen másik irányba mentem, ami egy 17 kilós bőrönddel és egy 8kg-s hátizsákkal nem volt vicces. Nem baj, nagy nehezen meglett a koli, pont jött ki két srác, megkaptam a kulcsot elmondták a dolgokat és szép napot kívántak. Csak azt felejtették el mondani, hogy van lift. Lényegtelen, felcipeltem a cuccokat, gép bekapcs, életjel és utána gyorsan bolt. Egy Migros nevű boltba mentem, mert ez volt legközelebb és ezt tudtam hogy merre van. Lényeges dolog! Az alábbi meglepetések értek:
- Egy dolog, hogy drágábbak a dolgok, mint Magyarhonban, de nem egyforma arányban. Pl: vaniliás kóla (fogyás és egyebek mellé nem kéne tudom..) olcsóbb itt, sőt olcsóbb mint a rendes kóla. 

- NINCS SÖR

- Húsok baromi drágák, de a kenyér, viszont a zsemle nagyon is (1 zsemle 1CHF)

- NINCS SÖR!

Elnézést kérek a kedves Olvasótól a kiakadásomért. Este csapatépítés volt a többi Amgen Scholarral, és elég kellemetlenül érintett, hogy rám kellett várni, hogy vegyek egy kevés nedűt egy másik boltban. 

Mikor a koliból végre eljutottunk a fesztivál helyszínére és nagy nehezen megtaláltuk a többieket rájöttünk, hogy az itteni emberek imádják az oldschool német zenéket. Rengeteg ember volt, de mint kiderült a Zürifest csak 3 évente van a városban, és nem is a város ünnepe, hanem Zürich kantoné. Emberek amerre a szem ellát, szerintem több ember volt, mint Szegeden a Hídivásáron szokott lenni, pedig az se semmi. A tűzijáték csodálatos volt. Tényleg. Különböző zenékre mentek a lövések, mint pl. Harry Potter, Karib tenger kalózai, Little Mermaid, Let it go (németül). 

Ezután visszajöttünk a koliba és még beszélgettünk, "pingpongoztunk" egy keveset, úgy fél 2ig. Nagyon jó volt, nagyon bírom a kedves társaimat, kik itt laknak a Meierwiesenstrasse 62-ben. Képeket majd egy külön albumba rakom fel, elég sok készült.

Búcsú

Fájó szívvel írom ezt a posztot. Persze, egyik álmom válik valóra, hiszen az egyetem ahova megyek, még is csak a világ egyik legjobbja, az egyik álomországomban stb. De akkor miért is nehéz? Kicsit maradi ember vagyok. Na jó, sok mindenben nem kicsit. Ilyen a lakhely állandósága. 3 éve lényegében maximum 2 hetes szünetekkel Szegeden vagyok. Legtöbb, sőt szinte az összes barátom ott van, emellett életem legjobb emlékeivel egyetemben. Itt találtam meg azt a szakot, amiért élek, itt találtam meg azt a hobbit, amivel teljesen egyesülni tudtam. Mindkét helyen olyan embereket ismertem meg, kikkel biztos hogy a végleges elválás után is tartani fogom a kapcsolatot. Mondhatod kedves Olvasó, hogy ugyan már, két hónap nem is sok idő. Tény, igazad van, nem hosszú idő. Csupán 71 nap, a repülőre való felülésem és a Szegedre való visszaérésem között. Nem sok. Viszont tudom, hogy mennyi élményből fogok kimaradni. Csak egy példa: Savaria fesztivál. Majdnem minden zászlóforgató ott lesz az egyesületből. Erre pedig gondolhatod, hogy szakmailag mennyit fogok  fejlődni. Ebben szintén igazad van, hiszen szakmailag szerintem mérföldeket fogok fejlődni csupán ennyi idő alatt is. Akkor miért ragaszkodom ennyire? Barátok megvárnak, hölgyek is remélhetőleg, de mégis miért? Kaptam egy ajándékot, ami miatt így érzek. Teljesen kézzel készült, még a lógó is, ami nem lehetett kis munka. Teljesen személyes. Szeretném megköszönni mindenkinek aki hozzátett ehhez az ajándékhoz!! Próbálok minél többet jelentkezni, és ne reménykedjetek, visszatérek! :)

Kezdetek

Kedves Olvasó!

Engedd meg, hogy a legelső posztomban meséljek egy kicsit magamról. 22 éves egyetemista vagyok. Mindig is a tudomány vonzott, ezért már gimiben elkezdtem kutatni, amit folytattam az egyetemi tanulmányaim során is. Valamiért mindig csábított az új, akartam, hogy eljussak országon kívülre. Kutatás mellett elkezdtem a történelmi zászlóforgatást a Pavane Zászlóforgató csoportban. Mostanában egyre több fellépés és csapatépítés miatt mintha a második családom lenne. Láss csodát, összejött az álmom, két hónapot Zürichben fogom tölteni. A blogot erről szeretném írni, az ottani élményeim stb :)